Családi Motoros Nap Kecskemét

A Kiskun Autósiskola családi napot tartott az egyik kecskeméti bevásárlóközpont parkolójában. Vezetéstechnikai bemutatókkal egybekötött szimulációs próba vezetésekkel és a részegszemüveg kipróbálási lehetőségével szórakoztatta az érdeklődőket.

[video:yt|WZ9NACEq328|100%x500]


A rendezvényről készült képeket megtekintheti itt >>>



 

A márciusban Kecskeméten tartott családi motoros nap Gong rádiós kívánság műsora.

[mp3:adat/mp3/kiskun-autosiskola-gongradio-2013-03-23.mp3|200x40]

 


 

Nemzeti Közlekedési Hatóság
Családi Motoros Nap
2013.03.23.
Kecskemét, Obi parkoló

ÍRÁSOS ÖSSZEFOGLALÓ

ELŐKÉSZÍTÉS:
1. A családi motoros nap előkészítése során első körben a Kormányhivatal közlekedési felügyelősége a Bács-Kiskun megyei igazgatójával történt egy megbeszélésünk, melynek során Karsai Attila igazgató úr megígérte, hogy a mobil műszaki személygépjármű vizsga sort, 4 fő működtető kollégával a családi motoros napon az Obi parkolóban rendelkezésünkre bocsátja. Megígérte továbbá, hogy a tesztlapos kitöltéshez 2-3 fő vizsgabiztos kollégát, úgyszintén a motoros nap sikere érdekében rendelkezésünkre bocsátja. Ígéreteit betartotta, amit megköszöntem és ezúton is javaslom elismerni.
2. A Bács-Kiskun megyei Rendőr Főkapitányság baleset-megelőzési titkárával Geiszné Kamasz Erzsébet rendőr alezredes titkárasszonnyal történt a következő megbeszélés, aminek eredményeképpen a gyermekek számára az Obi áruház belterületén egy tesztlap kitöltő, közlekedési témájú kifestő könyveket és reklámajándékokat osztó hely került berendezésre, ahol 2 fő rendőr fogadta a gyerekeket egész nap. A kerékpár és kerékpár ügyességi pálya iránt nem túl nagy érdeklősét mutattak a gyerekek. Munkájukat úgyszintén javaslom elismerésre.
3. Az Obi áruház kerületi igazgatójával, Gyuricza-Kósa Szabolcs Úrral történt megbeszélés, akik tudták biztosítani a parkírozó jelentős hányadát, egy sátort a hangosítás és rádióközvetítés számára, forró teát a résztvevőknek, továbbá részben műsorvezetőként is szerepelt. Biztosították a részeg szemüveghez az akadálypályás vödröket, áramforrás lehetőséget, valamint a két bakot és deszkát, amit a megnyitón szalag helyett vágtak át.
4. Előzetes megbeszélés történt s Suzuki márkakereskedéssel, akik egy budapesti program miatt nem tudtak megjelenni.
5. Továbbá előzetes megbeszélést folyattam a motoros kaszkadőrrel, aki megjelent és nagysikerű műsort adott.
6. A Véradó állomással Gyurisa Úron keresztül történt a kitelepedésről a megállapodás.
7. Továbbá a Kiskun bemutató csoport elemeit szabaddá tettük aznapra, nevezetesen a bajai dobozos teherautó motoros és autó szimulátor berendezéssel, a biztonsági öv szimulátort, az alkoholos forgót, részegszemüveg bemutató helyekre oktatók biztosítása, megszervezése megtörtént.
8. A kecskeméti televízióval nehézkes volt a kapcsolatfelvétel, ezért egy videó szolgáltató céggel (Riportfilm Reklámkészítő Társaság) egy 30 másodperces és egy 3 perces reklámfilm készítéséről állapodtunk meg. A rendezvényen igaz, hogy rövid időre,de megjelent a KTV operatőre is.
9. Előkészítettük a rádióval egy kívánságműsor lefojtatását a szakmai riportbetétekkel és megelőző reklámspotokkal. A hét folyamán minden nap négyszer hangzott el a különböző szövegezésű reklám a GONG Rádióban és a kívánságműsor alatt óránként szakmai reklámbeszélgetés ment le adásba.
10. Előkészítettük továbbá a hangosítást, melyet szintén egy helyi vállalkozó végzett az Obi áruház által biztosított sátorban. A több száz Wattos erősítés 9:30-tól 16:00-ig az egész parkolóban hallható volt, nonstop ment a kívánságműsor, illetve további helyi riportok hangzottak el a résztvevőkkel. Pl. Milyen volt a csúszós tréning kisautóval körözni és megtapasztalni az első megcsúszás élményét? Hogyan érezte magát a részegszemüvegben? Stb. Itt, az Obi áruház kerületi igazgatója jelentős mértékben kivette részét, mint riporter és műsorvezető.
11. Előzetes tárgyalás folyt a Vöröskereszttel, elsősegélynyújtás ambu babán hely berendezésével, ők ezt egyéni elfoglaltságuk miatt jövőre halasztották.
12. A 110 db plakát kézhezvételekor megállapodást kötöttünk egy helyi reklámcéggel, aki Kecskeméten 80 helyre ragasztotta ki a családi nap központilag legyártott plakátjait. A fennmaradó 30 plakátból 5 db-ot Izsákon, 5 db-ot Kiskunfélegyházán, 20 db-ot Nagysolymosi Géza oktató kollégánk által a városban legitim kijelölt plakátolási helyekre kerültek kiragasztásra. A logók min a 110példányon leragasztásra kerültek.
13. Előzetes megbeszélést folytattunk a Petőfi Népe megyei lapban, ahol egy negyed oldalas hirdetés került feladásra.

LEBONYOLÍTÁS:

A Közlekedési Felügyelőség műszaki vizsgahelyén, a nap folyamán 27 személyautó és 1 motorkerékpár műszaki átvizsgálására került sor. Az átvizsgálás során 9 esetben tártak fel hiányosságot, melyek közül jellemző volt:
- a vezető melletti ablakon nem megfelelő fólia
- a fékrendszer nem megfelelő működése
- a légzsák meghibásodására figyelmeztető lámpa nem megfelelő működése
- kopott gumiabroncsok
- futómű felfüggesztés meghibásodása.
A Baleset Megelőzési Bizottság tesztlap kitöltő helyén egész nap, folyamatosan 3-6 gyerek, illetve felnőtt vett részt a tesztlap, illetve színezőket értékelő beszélgetésen.
Az Obi parkolója közös a Tescoval, kb. 300X200 méteres terület, melynek hosszanti oldalán egyéb üzletek is találhatók. Ez a parkoló egész nap tele volt autóval a rendezvény számára le nem zárt részen. Dél körül még parkoló hiány miatt is morogtak. Az általunk lezárt területen a legnagyobb létszám, aki személyesen odajött, a motoros kaszkadőr bemutató alatt lehetett. 13 és 14 óra között 2-300 fő. A parkolóban a több száz wattos hangosítás következtében több ezer fülpár hallhatta a szponzorok és támogatók neveit a szombati bevásárló nap során.
A véradáson 30 fő körüli jelentkező közül az orvosi vizsgálat alapján 17 fő adhatott vért.
A Kiskun autós iskola, motoros és autós szimulátor, a biztonsági öv szimulátor, részeg szemüveg és alkoholos forgó bemutató hely, kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan működött.
A hagyományosan motoros körözést is tartalmazó motoros napokhoz képest, itt több órán át tartózkodó motorost, 6 főt figyeltem meg. Kb.25-35 volt azoknak a száma, akik kettesével, hármasával motorozva folyamatosan megjelentek, de mikor látták, hogy csak egy ügyességi pálya volt berendezve számukra, akkor 20-40 perc tartózkodás után elmentek. A következő alkalommal megfontolásnak érdemesnek tartom, hogy ha nem is egy körkörös gyorsasági pályát, de egy körkörös ügyességi pályát rendezzünk be számukra. Erről sajnos az idén nem gondoskodtam- 14-től 15 óráig, az együttműködő és segítő intézmények, szervezetek munkatársait a Tesco előtt található étkezdében egy szerény egytálételes ebédben részesítettük, aminek nagyon jó visszhangja volt az átfázott és akkorra kellőképpen elfáradt kollégák körében.

Kecskemét 2013. április 3.
Bári István üv.?

F O R G A T Ó KÖ NY V

Helyszín: Kecskemét, OBI parkoló, Izsáki út
Időpont: 2013. március 23. - 09.30 órától 17.30 óráig
Időrend:
08.00 Terület elfoglalása
08.00-09.30 A Családi Motoros Nap rendezvényeinek technikai előkészítése
09.30 Kapunyitás
10.00 Megnyitó
10.00 - 17.00 Véradás
10.05 Motoros rendezvények indítása.
12.00 - 14.00 A Gong rádió élő kívánságműsort sugároz a helyszínről
14.00 - 15.00 Ebéd - a közreműködők elfogyasztják az ebédet a Tescó éttermében
17.00 Motoros rendezvények zárása.
17.30 Kapuzárás

Rendezvény környezete:
A leglátogatottabb kecskeméti barkácsáruház parkolója - az elmúlt év áprilisában sikeres motoros rendezvényt tartottunk ezen a helyszínen. A mi eseményünkre érkezőknek, illetve az áruház vásárlói számára kínálunk tartalmas, motoros rendezvényt, s egyben családi programot kicsiknek és nagyoknak.

Promóció:
A rendezvényt megelőzően egy hétig a Gong Rádió spotokkal, előzetesekkel, különböző műsorsávokban - naponta négy alkalommal - népszerűsíti a Családi Motoros Napot, illetve eseménykommunikációként a helyszínről tudósít. Városszerte előzetesen, legális plakátkihelyezéssel hívjuk fel a városlakók figyelmét az eseményre. A régió potenciális látogatóit pedig kiemelten a Gong Rádión és az online felületeken keresztül érjük el.

Támogatás:
A Megyei Rendőr-főkapitányság, illetve a Városi Rendőrkapitányság, valamint az MBB munkatársai jelen lesznek a rendezvényen. Az MBB segítséget nyújt a média megjelenésekben. A Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége biztosítja a motoros műszaki átvizsgáláshoz szükséges technikai hátteret. A Vöröskereszt az OBI véradó állomásán véradási napot tart a rendezvény ideje alatt.

Programok:
Gyermekeknek:
Mobil kerékpáros KRESZ park: MBB közreműködésével
- Kerékpáros ügyességi versenyek
- Tesztpályák teljesítése
Felnőtteknek:
Tesztlap kitöltése - Az ORFK-OBB által összeállított és a helyszínre szállított tesztlapok kitöltése a Kiskun-Next Kft. szakoktatói és egy vizsgabiztos felügyeletével.
Motoros ügyességi pálya. - Az érdeklődők számot adhatnak tudásukról. Pályánként 1 - 1 oktató segít a feladatok végrehajtásában. A pályát a jogszabályban előírtak szerint állítjuk fel. A vizsgabiztosok "vizsgaszemmel" látják el a felkérésben meghatározott feladatukat.
Kiskun bemutatócsoport
Motoros szimulátor - A rendezvény teljes időtartama alatt két motoros szimulátort ki lehet próbálni, kortól, nemtől függetlenül.
Biztonsági öv szimulátor, zongorakerekes kisautó - Az első megcsúszás illetve ütközés élményének megtapasztalása.
Alkoholos forgó bemutatása - Megmutatjuk, ha valaki alkoholt ivott - a mennyiség függvényében - mikor vezethet legközelebb gépjárművet.
Baleset megelőzési tanácsok - Az autósiskola szakoktatói, illetve az MBB munkatársai a kulturált közlekedési magatartás formálása, a közlekedés biztonságának javítása, a motoros balesetek és sérültek számának csökkentése érdekében adnak tanácsokat. Az NKH kiadványai alapján tájékoztatást adnak a motoros kategóriaváltásokról.
KF technika - A Megyei Kormányhivatal Közlekedési Kelügyelősége rendelkezésre bocsátja mobil motoros műszaki bázisát, hozzáértő kezelő vizsgabiztos felügyelete mellett. A motorok műszaki átvizsgálását ingyenesen végzik.
Motoros kaszkadőr bemutató - Húszperces ügyességi bemutató. Az esemény időpontját 12.00- és 14.00 óra közötti időre tervezzük, ám ez változhat az érdeklődők számától függően.

Fenti programok folyamatosan zajlanak a nyitástól 17.00 óráig.





© 2017 Kiskun Autósiskola - Minden jog fenntartva! | Design by W3layouts